Klubtörténet 2013

2013.01.08. Klubgyűlés

A klubtagok által kifogásolt elnöki tevékenységek eredményeként Káplán János lemondott.

2013.02.05. Rendkívüli Közgyűlés

A Közgyűlés határozata értelmében a klub vezetősége a következőképpen alakult: elnök: Mott János, alelnökök: Privarics Sándor és Fejér Péter Leontin.

2013.03.30. Nagyszombati Veteránbörze

Az utóbbi évek gyakorlata szerint minden évben Húsvét elötti Nagyszombaton tartaja az Oldtimer Klub Pécs a szezonnyitó Börzéjét a Pécsi Vásártéren. A terv ebben az évben is ez volt, de a természet 10 cm-es hótakaróval borította el a helyszint. A halasztás elkerülhetetlen lett így két héttel későbbre, április 13-ára módosítottuk az időpontot.
Az új időpont soha eddig nem látott felhozatalt eredményezett mind veteránjármű-kiállítók, mind árusok tekintetében. Az ország különböző részeiről idelátogató vendégek mellett szép számban érkeztek külföldről, főként horvát, szerb és szlovén klubokból lelkes veteránosok, de a helyi Mecsek Oldtimer Egyesület és a Veterán Autó és Motorbarátok Egyesülete mellett a leglátványosabb bemutatót a Varga Jenő vezette Botond Veterán Katonai egyesület nyújtotta, akik a gulyáságyút is használatba vették, hogy az éhes látogatókat egy finom gulyással megvendégeljék. A rendezvény egyik legszebb példánya egy nemrég elkészült VW Hebmüller volt, a látogatók szavazata egy Vinkovciból érkező metálpink színű Zastava 750-re esett, de meglehetősen látványos darab volt a MÁV, sínautónak átalakított Csajkája is. A rendezvény koradélután díjátadással zárult.

2013.05.11. Sasréti Kirakodóvásár

A program Puskás Péter magángyűjteményének megtekintésével és a résztvevők megvendégelésével kezdődött mozsgói házukban. Ezután vonultunk Sasrétre, ahol az erdész urak barátságos fogadtatás mellett végigkalauzoltak bennünket a tanösvényen, elutaztunk Almamellékre a kisvasúttal, majd egy finom vadpörköltet fogyasztottunk el közösen. A kézművesek sátraiban apró ajándéktárgyakat vásárolhattunk. Köszönet a szervezésért Puskás Péter és családjának, valamint Szedlák Józsefnek.

2013.05.18. II.Retro Túra.

Csodálatos napsütéses időben gyülekeztünk a Budai Vám Tesco parkolójában. Az előzetesen jelentkezők közül kivétel nélkül mindenki megérkezett, beleértve a szlovén és horvát vendégeket is. A motorosok összeszokottan, profi módon irányítottak bennünket és vigyáztak ránk. A Máré Vára alsó parkolójából legtöbben gyalog tették meg az utolsó 700 m-t, hogy gyönyörködhessenek a várfal nyújtotta panorámában.
A következő állomás Nagymányok, ahol egy finom ebéd mellett mindenki emléklapot kapott. Hazafelé megálltunk a Varazsdi völgyhídnál kicsit nosztalgiázni, majd közkívánatra Hírdig a régi 6-oson folytattuk utunkat, így érkeztünk meg a túra célpontjához, a kiindulási helyünkre. A program végén néhányan meglátogattuk a Király utcában lévő Retrokiállítást is.
Köszönet a szervezésért Fejér Péter Leontinnak és a segítségért Gulyás Istvánnak.

2013.07.13-14. XX. Fűrdőfesztivál Harkány.

A Harkányi Gyógyfűrdő meghívta egyesületünket a XX. Fűrdőfesztiválra. A rendelkezésünkre álló területen szépen elhelyezett járműveinkkel, látványosan felépített kiállításunkkal fogadtuk a főbejáraton érkező vendégeket. A több ezer látogató közül nagyon sokan elismerésüket felyezték ki bemutatónk láttán, mely számunkra is nagy örömet jelentett. Természetesen a két nap alatt bőven volt időnk a strand- és gyógyfűrdő kínálta lehetőségekkel élve kényeztetni magunkat.

2013.09.13-15. XIX. Nemzetközi Veterángépjármű találkozó Pécs

A Szeptember közepe nem csak az ősz kezdetét jelenti, hanem a Pécsi Nemzetközi Veterángépjármű találkozót is, mely immáron tizenkilenc éve a Pécsi Örökség Fesztivál programjaként hagyománnyá vált. Ebben az évben a Mecsek Oldtimer Egyesület és az Oldtimer Club Pécs összefogása révén, közös munkájával került megrendezésre az esemény. Az ország különböző részeiből, valamint Szerbiából, Horvátországból, Olaszországból és Németországból is érkeztek jármű különlegességek. A pénteki napon a regisztrálás után a résztvevők megtekinthettek egy háromezer darabból álló teherautó- és buszmakett kiállítást, melynek egyik leglátványosabb darabja egy kézzel, fémből készített Csepel teherautó modell. Ezután gépjármű diagnosztikai bemutatót tartottak a Pécsi 500-as számú Angster József Szakképző Iskola tanműhelyében. A szombati napon megyei túrával folytatódott a találkozó. A mozgó múzeum Pécs- Bicsérd- Szigetvár- Szentlőrinc- Hetvehely- Orfű- Pécs útvonalon közönségtalálkozókkal egybekötve vonult, mindenhol megmutatva magát. Bicsérden a Burgonya Fesztivál megnyitásaként a horgásztó mellet sorakozott fel a csapat, ahol a polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a szigetvári főtéren leparkolva a várat tekintették meg, felkészült idegenvezetővel. Csodálatos erdei útvonalon jutottak el Orfűre, ahol az ebéd utáni program a tó körüli ügyességi verseny volt. A napot a pécsi sétatér forgatagában közönségtalálkozóval, majd a szálláshely éttermében rendezett zenés vacsorával zárták. Vasárnap a városi felvonulást követően, a pécsi Széchenyi térre érkeztek meg egyesével a járművek. Az egész délelőttös kiállításon a megjelent nagyszámú érdeklődő előtt ünnepélyes díjkiosztó zárta a programsorozatot. A legidősebb autó egy 1917-es T-Ford, legidősebb motorkerékpár egy 1928-as NSU 501, a legkülönlegesebb egy Wartburg-Melkus volt, melyből a tulajdonos szerint kb. 100db-ot gyártottak.

2013.10.11-13. IV. Szezonzáró Termál Túra Igal.

Negyedik alkalommal kerekedett fel az Oldtimer Club Pécs csapata, hogy a sűrű programokkal tűzdelt 2013-as évet egy békés, nyugodt környezetben lévő kiállítással és egy kellemes kényeztető wellness - hétvégével zárja az Igali Gyógyfürdőben. Útközben Sásdon, Maros Ernő gyűjteményét tekintette meg a társaság, melyben a csodálatosan restaurált Csepelek, Danuviák, Mátrák, Panni robogók mellett igazi kuriózumok is láthatóak, mint a Népmotor és az 1952-es oldalkocsis Csepel. A gyűjtemény legértékesebb része az egyenlőre még néhány példányt nélkülöző Méray sorozat! Kezdetben még csak klub szinten, a legaktívabb tagok „megjutalmazásának” szándékával került sor erre az eseményre, de a veteránozásnak az egyik járulékos hozadéka, - melynek köszönhetően rengeteg barátra talál az ember- mára már igen népesre növelte a résztvevők számát. Szegedtől Szombathelyig, Szlovéniától Szerbiáig érkeztek vendégek, akik megtöltötték a fürdő melletti camping faházait, járműveikkel pedig igazi szabadtéri kiállítást varázsoltak a fürdő területén lévő zöld pázsitra. A fürdő vendégei örömmel és nosztalgiával tekintettek az 1,3-as Polski Fiatra, Warsawa kombira, Fiatokra, Opelekre és BMW-kre, de a kedvenc, Sanyi bácsi piros Isettája volt. A családias, baráti találkozó vasárnap délután ért véget, melynek sikerét jellemzi, hogy a legtöbben már a következő évre is leadták jelentkezésüket.

2013.11.09. 47. Mecsek Rallye

Kényes kéréssel állt a 47. Mecsek Rallye rendezősége: A Mecsek Oldtimer Egyesület vezetőségén keresztül felkértek bennünket egy közös veteránjármű kiállításra a város főterén, a Széchenyi téren.
Az ekkor szokásos időjárásra való tekintettel tartottunk attól, hogy a féltve őrzött járműveket csak kevesen hajlandóak kihozni. A sors azonban kegyes volt és tündöklő napsütéssel ajándékozott meg bennünket. Mintegy harminc járművel vonultunk ki és sorakoztunk fel a tér keleti oldalán. Az Audi Quattro, VW bogár, és sok szép más jármű mellett a két igényesen restaurált Ford Capri aratta a legnagyobb sikert. A sok-sok néző elismerő tekintete és szavai után a napot megkoronázta, hogy befejezésül - a beérkező mezőny elött - a célkapun át, egy fotózásra megállva hagytuk el a helyszínt.